2016.07.11. 17:23
Szülőtartás - A teljesen lebontott társadalmi ellenállás iskolapéldája
Az elmúlt években egyre többször találkozom olyan hajmeresztő törvénymódosításokkal, amelyek komolyan elgondolkodtatnak: hová lett a társadalmi ellenállás? Hová lett az az öntudat ami emberek ezreit vitte utcára alig egy évtizeddel ezelőtt, ami miatt az én generációm is élőben láthatott égő autókat az utcán, és amivel lépten-nyomon találkozom az élet apró területein? Hová lettek azok az emberek és hangok, amelyek az egyik ország-vezetést mindenféle mérlegelés nélkül a sárba taposná hazugság miatt, egy másik ország-vezetés ellen viszont akkor sem emelkedik fel, amikor évek óta gyakorlatilag nyíltan hazudik?
Rengeteg olyan törvényt vagy állami beruházást lehetne példának felhozni, amik ezeket a kérdéseket vetik fel bennem, én most a szülőtartásról szólnék.
A labdarugó-Európabajnokság hevében a társadalom és a média finoman átsiklott egy igencsak fontos törvény életbelépése felett. Vagyis nem is tudom mennyire fontos, elsőre magam is átsiklottam felette, de aztán jobban belemélyedve egy egészen vérfagyasztó jogi aktussal találtam szemben magam. Arról van szó ugyanis, hogy törvénybe iktatták, hogy a szülő eltartásáról a gyermek köteles anyagilag is gondoskodni, mindezt úgy, hogy a szülőt ténylegesen eltartó személy vagy szervezet is bármikor jogi úton követelheti az eltartásra fordított összeg megtérítését a gyermektől. Persze nem eszik olyan forrón a kását, egy csomó kiegészítés létezik - elsősorban az eltartás sorrendjéről -, a pontos jogi értelmezést itt és itt lehet elolvasni, de nem ezt akarom most boncolgatni. Hanem azt, hogy az állam a saját feladatát, amelyet jól látható módon nem képes ellátni, egy elegáns mozdulattal az állampolgárokra testálja. Ráadásul jóformán egy olyan ultrakonzervatív családmodellt is a nyakunkba varr, amely elől alig-alig lehet elmenekülni.
Hogy is van ez akkor? Egy szülői pár saját döntése alapján vállal gyermeket. Ez idáig rendben is van - mondjuk azt hagyjuk, hogy egynemű párok esetén ez mennyire lehetséges a mai Magyarországon. Az azonban mindenképpen fontos szempont: ez a gyerekvállalás egy szülői döntés eredménye. A gyerek szempontjából azonban nem az. Én nem döntöttem el, hogy megszületek, és nem választhatom meg a szüleimet. Tehát a jog azon passzusa, hogy a szülő eltartani köteles a gyermeket - mindezt az anyagi lehetőségeitől függetlenül - igazából érthető. Ennek fordítottja viszont maximum csak elvárható, de törvénybe illeszteni mindenképp komoly beavatkozás a családi életbe. Gondoljunk bele egy picit. Mennyire kóros és végletekig mérgezett egy olyan szülő-gyermek kapcsolat, amelyben bírósági eljárás szükséges ahhoz, hogy a gyermek gondoskodjon a saját szüleiről? Egyáltalán nem mindenkinek olyan idilliek a kapcsolatai a szüleivel, hogy ez magától értetődő legyen. Mint mondtam, a családi kapcsolat létrejöttéről kizárólag a szülő dönt, amikor gyermeket vállal.
Másik oldalról megközelítve a kérdést. Matekozzunk egy picit, KSH adatok következnek. Semmiféle tanácsadó politológiai háttérintézmény, csak 10 perc matek a nyilvánosan hozzáférhető adatokkal. Létezik egy olyan fogalom, hogy 'Nyugdíjjárulék'. Ez a hatályos szabályok szerint a bejelentett fizetés 10%-a. A foglalkoztatottak száma 4 241 400 fő, az átlagjövedelem 263 300 forint. Ez azt jelenti hogy az állami kasszába befolyó nyugdíjjárulék 111 676 062 000, azaz száztizenegymilliárd-hatszázhetvenhatmillió-hatvankétezer forint - 4 241 400 fő * 26 330 forint. A kiadás oldalon: 2 727 041 fő részesült nyugdíjban 2015-ben, 106 462 forint átlagos nyugdíj mellett. Ez összesen 290 326 238 942, azaz kétszázkilencvenmilliárd - háromszázhuszonhatmillió - kétszázharmincnyolcezer - kilencszáznegyvenkettő forint. Tehát szűken vett értelemben két és félszer több kiadása van az államnak nyugdíjakra, mint amennyi bevétele van ugyanebből a tételből. Ez önmagában hatalmas probléma, és ezek természetesen csak átlagolt értékek, ennél jóval árnyaltabb a kép. Az azonban biztos, hogy a különbözetet valahonnan elő kell teremteni a rendszerből.
Felmerül a kérdés, hogy pontosan mi is lett a 2010-es nyugdíjreform során az állami rendszerbe került 3000 milliárd forinttal. Ez az összeg legalább 10 évre biztosította volna a nyugdíjkiadásokat. A kormányzati kommunikáció szerint meg kellett védeni a nyugdíjakat az élősködő külföldi cégektől - magánnyugdíj-pénztáraktól. Másrészt az összeg majdnem 70%-át - 2034 milliárd forintot - az államadósság csökkentésére fordítottak. A baj ezzel csak az, hogy Magyarország külföldi valutában van eladósodva, így az adósság mértéke függ a forint árfolyamától. Viszont mi forintban törlesztettünk. Vagyis akkori árfolyamon váltott valutában. Az eredmény pedig nem túl felemelő. Az államadósság a reform előtti évben 78,4 milliárd euróról ugyan lecsökkent 72,2 milliárd euróra, 2015 végére azonban már 80,3 milliárd euró volt. Az euró árfolyama pedig a reform idején lévő 265-270 forintos árfolyamról 2015 év végére elérte a 310-315 forintot. Ennyit arról, hogy milyen jó gazda az állam. Kamatozó kincstárjegybe fektetve ezt az összeget, 2,25%-os éves kamatozás mellett évente csak a kamat 67,5 milliárd forint. Ennyivel kevesebbet kellene előteremteni más szektorokból a még mindig meglévő különbözet leküzdéséhez.
De ez most nem egy költségvetési jellegű bejegyzés, kanyarodjunk vissza a szülőtartáshoz.
Az új törvény kimondja, hogy amennyiben megállapítást nyer, hogy a gyermek köteles fizetni a szülei eltartásáért, akkor az csak abban az esetben valósítható meg, ha az érintett gyermeknek erre van megfelelő anyagi fedezete - ráadásul ez a követelés az EU-n belül bárhol behajtható. Hogy ki állapítja meg, hogy mi a megfelelő? Erre a szakemberek is nehezen tudnak csak válaszolni. Mint ahogy arra is, hogy egyáltalán kinek jár pontosan ez az ellátás. Igényelheti például mostohaszülő? Vagy olyan nevelőszülő, aki csak bizonyos ideig vett részt a gyermek nevelésében? Egyáltalán, elképzeljük az egész jogi hercehurcát? És az milyen hatással van a családi kapcsolatokra? Én személy szerint nehezen tudom elképzelni, hogy a saját szüleimmel való utolsó találkozásról egy tárgyalóterem jusson eszembe. De ha mégis elmérgesedik a viszony a szülő és gyereke között? Nyilván szükség van egy védőhálóra, mert az is előfordulhat, hogy a szülő legjobb szándéka ellenére sem lesz jó a viszonya a gyerekével. De mennyire beteg az a gazdaság, az a társadalom, ahol egy élet munkájával ezt a védőhálót, egy tisztességes öregkort nem képes magának megteremteni bárki, aki keményen dolgozik érte? Mennyire beteg az a társadalom, ahol időseket verni, kifosztani és megalázni csak akkor bűn, ha arról felvétel készül és beszámol róla valamelyik országos médium - máskülönben mé' nem tetszett magára jobban vigyázni, csókolom?
"Minden generáció intelligensebbnek gondolja magát a megelőzőnél, és bölcsebbnek a következőnél" - ezt nem én találtam ki, hanem George Orwell. Számomra ebben a kontextusban ez azt jelenti, hogy jobb lehetőségeink vannak az öregkorra felkészülni mint szüleinknek - a globalizáció ma eljutott arra a szintre, hogy egy kis utánajárással el tudunk igazodni a pénzügyek világában. Ugyanakkor jó szívvel senki sem akarhat a gyerekétől függni idős korában, legalábbis aki tudatosan erre készül, annak erősen megkérdőjelezem a morálját.
169 komment
Címkék: Nyugdíj
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
eßemfaßom meg áll 2016.07.12. 11:11:57
mármint meghaladta a világ hogy a gyereket egy férfi meg egy nő csinálja, a képviselőket választjuk, szülök gondoskodnak a gyerekeikről, a felnöttek gondoskodnak a rászoruló szüleikről?
A te haladó világodban ez hogy müködik?
nemecsekerno_007 2016.07.12. 12:00:05
Magánéletbe való durva beavatkozás?!!!
Az nem a magánéletbe való beavatkozás, hogy én fizetem annak a nyugdíját is akinek a gyereke külföldön dolgozik?! Ilyenkor mi van magánélettel öcsém?! Ne jogokat emlegessük gazdasági kérdésekben, hanem inkább azt, hogy ki fizeti a számlát.
Állami feladatok durva elhárítása?!!!
Az állami feladat az amit meghatározunk. Az, hogy a szocialzmusból mit örököltünk az más tészta, de nem jelenti azt, hogy mint valami hagyományt azt kéne folytatni.
Voyager10 2016.07.12. 12:13:20
Félkifli 2016.07.12. 12:19:39
Ez nem volt eddig, most már lesz az intézménynek jogi alapja ezt megtenni.
Az pedig - bár nem kellene, hogy más kérdés legyen - de sajnos jelenleg még más kérdés, hogy:
1. miért nem kerestek az ősök életüket tisztességesen végigdolgozva annyit, hogy öregkorukra is jusson elegendő a kiadásaikra?
2. miért nem keresnek a gyerekeik tisztességesen dolgozva annyit, hogy a gyerekek felnevelése mellett még az ősöket is tudják támogatni? - "ne adj isten" még ápolót is tudnának melléjük fogadni.
Akár meg is válaszolhatnám a kérdéseket, amelyek végső soron az állam felelősségét firtatják, de már unom újra elmakogni, hogy az egyes kormányok milyen úton-módon fosztották ki nagyapáink, nagyanyáink generációját, hogyan verték át a szüleinket az értelmiségi városi élet felsőbbrendűségének illúziójával, és hogyan b..tak át minket is a palánkon az itt fentebb is említett nyalánkságokkal.
$pi$ 2016.07.12. 12:24:38
Próbáld meg ízlelgetni: Forint alapú kincstárjegy, valuta alapú kincstárjegy, belső adósság, árfolyamveszteség. Próbáld megérteni miért nőtt olyan erőteljesen a forintban számolt államadósság, próbáld meg felfogni, hogy a Bajnai mesterék által felvett hitel anélkül is képes volt növekedést indulni, hogy újabb hitelekkel növelték volna.
Fel bírod fogni, hogy mekkora gáz a forintban számolt adósságállomány növekedéséért a fideszt gyalázni amikor az mszp vette fel azt a hitelt?
$pi$ 2016.07.12. 12:27:57
Igen, de a kérdés nem az volt. Nem erról volt szó! Más volt a kérdés! Nem erről beszéltünk!
Szedj már be valami gyógyszert vagy akaszd fel magad vagy valami!
Dr. Gy. Dr. Fűegér 2016.07.12. 12:42:31
Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.07.12. 12:44:13
Ezt írtad. Honnan vett volna fel az állam forintot? mesélj!
Te funkcionális analfabéta vagy?
Továbbá ha meg az árfolyam romlásból származik a forintban számolt adósság, akkor az is a regnáló kormány sara.
Ja és dollár milliárdokat a Fidesz is felvett 2013-ban. Kb 5 milliárd dollárt. Nem értesz hozzá devizahiteleském, ne erőlködj vele!
metal · http://electric.blog.hu 2016.07.12. 12:45:39
Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.07.12. 12:46:10
Fel bírod fogni hogy a forintban számolt adósság növekedésért az felel akinek a gazdaságpolitikája miatt ennyit romlott a forint? Komolyan, hogy tanítottak meg téged írni ilyen kevéske ésszel?
2016.07.12. 12:51:56
$pi$ 2016.07.12. 12:52:59
Te funkcionális analfabéta vagy?"
Az állam általában úgy vesz fel forintot, hogy forint alapú kincstárjegyet ad el. Azért ez elég alap, azt hiszem tudtad. :D
"Továbbá ha meg az árfolyam romlásból származik a forintban számolt adósság, akkor az is a regnáló kormány sara."
Miért? Azért mert nem tartja 12%-on az alapkamatot és beállt egy természetes szintre az árfolyam?
"Ja és dollár milliárdokat a Fidesz is felvett 2013-ban. Kb 5 milliárd dollárt. Nem értesz hozzá devizahiteleském, ne erőlködj vele! "
És mennyi valutahitel járt le? Mert azt tudjuk, hogy az adósság mennyit nőtt, az nektek tetsző adat, akkor is elismételgetitek mint egy mantrát, ha éppen az ökörsütésről van szó, de most meg arról van szó, hogy az idegen valutában elszámolt hitel mennyi. Nos, mennyit változott? 5 milliárd dollárt felvettek, mennyit fizettek vissza?
2016.07.12. 12:53:05
2016.07.12. 12:55:19
zsoci 2016.07.12. 12:56:45
A csalad az, ahol ketto vagy tobb ember boldoan el egyutt. Ehhez sem gyerek, sem mas nem kell. Kulonosen nem papirok es az, hogy ezt egy bigott kormany kenyszeritse rad.
Es nem, egyaltalan nem tartom azt trivialitasnak, hogy azert mert valaki keptelen a nyugdijra takarekoskodni, vagy azert mert az allam tojik a kotelesseget teljesiteni. Ez az egyen dontese kell legyen, es nem kozpontilag elrendelt akarat, mint ahogy a hazassag kvazi kotelezove tetele sem, es a nemi szerepek meghatarozasa sem az.
$pi$ 2016.07.12. 12:58:45
Ez butaság, már ne is haragudj. Az mszp alatt teljesen torz árfolyam volt, tarthatatlanul magas alapkamattal, hitelekből pumpált valutatranszferekkel.
Maga Gyurcsány Ferenc nyilatkozta többször is, hogy "kinyír minket a magas kamat".
Ráadásul a regnálásuk alatt majdnem végig árfolyamcél volt.
"Komolyan, hogy tanítottak meg téged írni ilyen kevéske ésszel? "
Ja igen, ha a valutaárfolyam megváltozik, akkor a fidesz a hibás, mert épp akkor változott amikor ők voltak hatalmon és a frankhitel esetében én vagyok a hibás, mert miért nem tudtam előre. :D
Figyelj, maradjunk abba, hogy a politikai pártok iránt érzett primitív érzelmeid, a jó/gonosz világbe vetett hited miatt képtelen vagy tisztán gondolkodni. Elfogult vagy és kész.
zsoci 2016.07.12. 12:59:05
Ha ezutan az allam raveri az egyenre az idoskori ellatas koltsegeit, akkor elsikkasztotta a befizetett nyugdijtakarekossagot. Amigy ezt teszi, de hogy miutan ellopta a nyugdijamra felretett penzt, meg a koltseget is ram haritsa peldatlan pofatlansag!
2016.07.12. 13:01:04
Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.07.12. 13:04:11
Aha. A válság közepén forint alapú állampapírt. Te eszednél vagy?
Ráadásul azt sem tudod mi volt a probléma amiért hitelt kellett felvenni. Mert nem volt az országnak devizája!
Elképesztő mennyire ostoba és tájékozatlan vagy.
mno.hu/gazdasag/a-bankok-miatt-kellett-a-2008-as-gyors-imf-megallapodas-1107814
" A Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval kötött 2008-as hitelmegállapodás volt terítéken szerdán az Országgyűlés gazdasági bizottságában. Az MNO-nak nyilatkozó Boros Imre közgazdász szerint az egyezség több szempontból is kifogásolható volt, veszteséget okozott hazánknak, ugyanakkor okot adott a jegybanknak a kamatemelésre.
Rogán Antal a parlament általa vezetett gazdasági bizottságának szerdai, a 2008-as IMF-megállapodás körülményeit megvitató ülését összegezve újságíróknak azt mondta, a négy évvel ezelőtti egyezség gyors megkötését nem az államadósság visszafizetése indokolta, hanem az, hogy bankmentőcsomag vált szükségessé és növelni kellett a jegybank devizatartalékát. Hozzátette: a szocialista kormány előzőleg olyan gazdaságpolitikai hibákat követett el, amelyek megkerülhetetlenné tették az IMF-megállapodást, a kabinetnek ezért nem volt módja mérlegelni a feltételeket."
Sir Galahad 2016.07.12. 13:05:33
Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.07.12. 13:05:50
Nem, nem, kispajtás és tudom mi volt a hitelfelvétel oka és miért ment fel az államadósság. Ellentétben veled.
Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.07.12. 13:06:46
Vagy meghal a gyereke?
2016.07.12. 13:07:26
Sir Galahad 2016.07.12. 13:14:07
Mankel 2016.07.12. 13:15:08
Egy gyereket felnevelni csecsemőtől egyetem végéig több 10 milliós tétel.
Aki nem akar/tud gyereket vállalni az meg ön gondoskodjon és ha nem teszi még véletlenül se legyen megmentve. Sehogy aki annyira hülye volt, hogy nem gondolt erre (természetesen nyomatékosan figyelmeztetni kell mindenkit a dologra! évekig folyamatosan)
0 gyerek 50% 1 gyerek 75% 2 gyerek 100% 3 gyerek 125% 4 gyerek 130% és így tovább.
A rendszert 40+ régi rend szerint 40- új rend szerint bevezetni és kész.
Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.07.12. 13:17:36
Vagy nem talál megfelelő partnert magának? Legyen gyerek, mindegy milyen, hogy öregkoromra majd eltartson?
Az egyéni tragédiák miatt hagyjuk őket az út szélén?
Az én esetem. Van egy gyerekem, aki egyszerre végez két szakot a BME-n, német, angol felsőfokúja van.
Neveltem azt az egyet ilyennek. melyik a jobb? Egy magas szintű agy, vagy három közepes adott esetben? Három melós, vagy egy több diplomás mérnök fog többet keresni? melyik tud enged jobban eltartani? Mi van ha mindhárom munkanélküli lesz? Mi van ha azt az egyet, betegség, baleset, tragédia éri?
Akkor úgy jártam?
Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.07.12. 13:19:00
De akkor valakinek mégiscsak kell adnia a közösbe.
Mankel 2016.07.12. 13:20:31
Számítson bele az örökbefogadás is de min. időintervallummal, ha "visszaadod" akkor az 0zódik. Iskoláztatnod stb. is kelljen.
Jah és a melegek is fogadhassanak örökbe. minden további nélkül. Az intézetben felnövésénél kb minden jobb. Inkább legyen belőle a társadalomba beilleszkedő meleg, mint azok a szerencsétlenek akik ezekből az intézetekből kikerülnek.
Sir Galahad 2016.07.12. 13:24:53
Sir Galahad 2016.07.12. 13:26:12
nemecsekerno_007 2016.07.12. 13:27:36
Pofátlanság??!! Az nem pofátlanság, hogy az itthon maradottak fizetik annak a nyugdíját akinek a gyereke külföldön dolgozik? Vagy az nem pofátlanság, hogy a jól keresők állami pénzen tartatják a szociális otthonban a szülőjüket?! És még mellette a gyerekük közpénzből elvégzi az egyetemet, utána lelép külföldre. Ja persze, de én vagyok a szűklátókörü.
Én nem értem, hogy egyesek a jogra, meg az állami feladatokra hivatkozva, szemrebbenés nélkül költik/költenék mások pénzét. Na ez a szocializmus amiből már ki kéne végre gyógyulni.
Sir Galahad 2016.07.12. 13:28:21
Mankel 2016.07.12. 13:34:35
Ezen felül komolyan mondom minden jobb az intézetben felnövésnél. Soha semmilyen szeretet nem kapó naiv kilátások nélküli gyerekek kerülnek ki onnan.
eßemfaßom meg áll 2016.07.12. 13:34:43
www.penzcentrum.hu/nyugdij/kiderult_mennyi_a_nyugdija_aradszky_laszlonak_ha_a_felesege_nem_lenne.1050450.html
"akinek extrém alacsony a nyugdíja, ott gyanús, hogy nagyon kevés jövedelem után fizetett adót vagy nem dolgozta le a törvény által előírt szolgálati éveket."
zsoci 2016.07.12. 13:43:07
Hogy az osszes hasznalhazo ember elmenekul kulfoldre? Ja, nem kene fasiszta, elhetetlen tarsadalmat kialakitani, es akkor nem mennek el. Es ha nem tudnad, a kulfoldon dolgozok oruletes mennyisegu penzt kuldenek haza, mert megtehetik, mig aki ott rohad ebben a koszfeszekben, maximum nem hal ehen. Kiveve persze, ha Fideszes politkus, mert akkor lehet kogazdag.
Ma Baker 2016.07.12. 13:53:34
Ezért szülőtartás helyett követelem a bankártartás bevezetését! Nehogy valaha is hiányt kelljen szenvednie a társadalom vérszívójának bármiben.
Mankel 2016.07.12. 13:56:36
Ez hatalmas tévedés te most nem a saját nyugdíjadat fizeted ki, hanem a szüleidét. Neked meg a te gyerekeid fizetik.
Ami azt illeti amióta adót fizetsz és nem járulékot semmire nem vagy jogosult.
Mankel 2016.07.12. 13:59:31
Egy több évtizedes befektetés esetén pedig igenis van, hogy nem úgy teljesít, ahogy kéne.
zsoci 2016.07.12. 14:38:33
Nyugdijat sajat jogon szerzel, nem mas jogan. Ha magad nem szerzel jogosultsagot, tok mindegy, hogy a 10 gyereked mennyit fizet be, te egy fillert se kapsz, es viszont. Ha Te jogosult vagy, es egyaltalan nincs gyereked, vagy az nem jarulekfizeto, akkor is jogosultsagot szerzel, a sajat munkaviszonyod, jarilekfizetoi jogallasod, es bevallot jovedelmed szerint.
Mankel 2016.07.12. 14:47:46
És több járna annak aki 3 gyereket nevelt, mint annak aki 0 vagy 1-t. Pusztán azért, mert gyereket nem nevelni sokkal olcsóbb, mint igen, az így megspórolt pénzből meg takarékoskodj nyugdíjra magadnak, ha meg feléled hát így jártál.
Mankel 2016.07.12. 14:49:59
eßemfaßom meg áll 2016.07.12. 15:15:46
Ha jól értem szerinted mondjuk 3-4 boldogan együttélő férfi az definíciód szerint család kellene legyen az azzal járó összes állami előny biztosításával.
"Es nem, egyaltalan nem tartom azt trivialitasnak, hogy azert mert valaki keptelen a nyugdijra takarekoskodni, vagy azert mert az allam tojik a kotelesseget teljesiteni. Ez az egyen dontese kell legyen, es nem kozpontilag elrendelt akarat, mint ahogy a hazassag kvazi kotelezove tetele sem, es a nemi szerepek meghatarozasa sem az."
Amire te gondolsz az az anarhia amikor mindenki azt csinál amit akar és nincsen állam ami beleszól az emberek életébe.
eßemfaßom meg áll 2016.07.12. 15:18:53
bazmeg te hülye mielőtt elkezdesz baromságokat írni nézz már utána a téma alapjainak, pl mi az a felosztó-kirovó nyugdíjrendszer.
zsoci 2016.07.12. 15:22:32
zsoci 2016.07.12. 15:23:05
zsoci 2016.07.12. 15:24:20
eßemfaßom meg áll 2016.07.12. 15:25:17
rohadtul nem oldott volna meg sok problémát a jövőben de cserébe generált jó nagyot a jelenben évtizedeken keresztül
és milyen "magánnyugdij" az amiből a biztosítónak államkötvényt kell venni jelentős részben (vagyis az állam jó kamattal visszavásárolja a pénzt amit elötte átirányit) és az állam garanciát vállal, tehát ha a biztosító bebukik az ugyfél visszamehet az államhoz tartani a markát.
Aki komolyan gondolja az öngondoskodást az elmegy egy biztosítóhoz és köt egy ÖNKÉNTES nyugdíjbiztosítást.
Ballib cenzúrázók réme 15 2016.07.12. 15:28:42
Ír egy marhaságot, ami az ő véleménye.
Ez oké.
Majd érvelésének alátámasztásaként a végén olyat ír, aminek semmi köze se a törvényhez, se az előzményekhez, de még a politikához is alig van köze:
---
"Mennyire beteg az a társadalom, ahol időseket verni, kifosztani és megalázni csak akkor bűn, ha arról felvétel készül és beszámol róla valamelyik országos médium - máskülönben mé' nem tetszett magára jobban vigyázni, csókolom?"
nemecsekerno_007 2016.07.12. 15:28:58
De felfogom és pont ezért van vele bajom. Itt egy kis segíség:
privatbankar.hu/ongondoskodas/kozeleg-a-nyugdij-katasztrofa-mi-lesz-velunk-az-allam-nelkul-262283
"Az hogy melyik darab forint mikor folyik be az allamkasszaba es mikor ki, mindegy..."
:) Ezt te elhiszed amit írsz? Nem mindegy mikor folyik be?!! Normális vagy te? Ez annak kurvára nem mindegy aki fizet. Aki nem fizet annak meg azért nem mindegy, mert ebből fizetik a nyugdíját. Te ezeket a hülyeségeket honnan szeded? És még meg jogilag is megindoklod! Nem a jogból van kevés, hanem pénzből te szerencsétlen.
"Ja, nem kene fasiszta, elhetetlen tarsadalmat kialakitani, es akkor nem mennek el..."
Leszarom ki miért megy el, ez egyéni szoc-probléma. Az viszont nem mindegy, hogy részvesz-e a nyugdíjrendszernek nevezett korckázati közösség működtetésében. Ha nem, akkor semmilyen követelése nem lehet a szülei nyugdíjával kapcsolatban. Önként kilépett belőle. Ha visszajön és itt fizet akkor az más. Ez a szokásos süket fasisztázós, diktatúrázós duma annyira gáz, hogy arra nincsenek szavak. Pénzügyekben nincs demokrácia. Sehol. Az nem demokrácia kérdése, hogy fizetsz-e adót, max. a mértékébe lehet beleszólásod. Nálunk meg pont a nyugdíjrendszer, meg a TB fenntartása miatt olyan magasak a járulékok.
"Es ha nem tudnad, a kulfoldon dolgozok oruletes mennyisegu penzt kuldenek haza, mert megtehetik..."
De tudom, csak ebből a pénzből be kéne szállniuk a nagy rendszerek finanszírozásába ha valamelyik családtagjuk igénybe veszi azt. Nem az a demokrácia, hogy néhányan szabadon költhetik más pénzét. Ezek nagyon kínos témák, a politikusok ezért kussolnak nagyon erről és inkább megy a Habonyozás, a migránsozás, a fasisztázás meg az "üzenjük Brüsszelnek" nevezett cirkusz. Az ellenzék se bolygatja ezt a témát, maximum az "adjunk mindenkinek alapjövedelmet" agyrém mentén. Hát köszi, azzal nem vagyunk előbbre.
eßemfaßom meg áll 2016.07.12. 15:29:06
a tényeknek megvan az a fura tulajdonsága, hogy nem attól függnek ki mit hisz.
A FEKI nyugdíjrendszer az ami.
Ballib cenzúrázók réme 15 2016.07.12. 15:31:16
Azaz a szoci elkúrók 54%-ról 82% fölé juttaták az államadósságot, tették ezt úgy hogy közben minden mozdíthatót is eladtak, cégestül (közművek is), részvényestül (MOL), EU-s támogatásostul, amiből a potentált MSZP-s vetzetőknek 100 millákat visszautaltak (Alstom, Strabag).
Ballib cenzúrázók réme 15 2016.07.12. 15:33:03
Azt ugye tudod zsocika, hogy arányaiban nálunk jóval kevesebben mennek ki, mint a Lengyelektől, CSehektől, vagy Románoktól ?
Azaz ez nem magyar jelenség, hanem leginkább Kelet-Európai ?
Ballib cenzúrázók réme 15 2016.07.12. 15:35:23
Az is érdekes kérdés, hogy akik most Angliában mosogatnak, azoknak a nyugdíját ki a f@sz fogja fizetni ?
Mankel 2016.07.12. 15:38:22
Már hogyne oldott volna meg? Ha nem is csökkenteni de szép lassan el lehetett volna inflálni a nyugdíjakat, és csökkent volna a nyomás a nyugdíj folyósítón és így az államháztartáson.
Erre a problémára nincs gyors és fájdalom mentes megoldás. nem lehet varázsütésre megoldani és mindeképpen lesz egy időszak ami nagyon fájni fog. A kérdés pusztán az, hogy ez mennyi ideig fog tartani.
Amúgy az Önkéntes nyugdíjpénztár sem csinál nagyon mást akkor az mitől is lenne jobb?
Mankel 2016.07.12. 15:40:21
nemecsekerno_007 2016.07.12. 15:43:47
Annyi lesz a nyugdíja amennyit ott befizetett. Onnan is fog nyugdíjat kapni. Innen meg szinte semmit.
Mankel 2016.07.12. 15:44:34
nemecsekerno_007 2016.07.12. 15:45:43
1. azt nem tudják elvenni a politikusok
2. figyelheted a hozamot, átpakolhatod ha szükséges
3. teljesen kiválthatja az állami szerepvállalást.
Mankel 2016.07.12. 15:53:33
1. így volt ez elvileg a manyuppal is mégis megtették, sőt dolgoznak rajta a magas befizetési teljesítési követelésekkel. Be akarják azt húzni várd ki a végét.
2.Hm ami azt illeti jobban jársz ha nem piszkálod. Olvass egy kis kiszámolót, a nem bolygatott befektetések hosszabb távon sokkal jobban teljesítenek, mint az aktívan kezeltek.Főleg mert a kezelési költség megesz minden extra hozamot. Sok az a 1-2-3%
3. Önkéntes mivolta miatt aligha.
zsoci 2016.07.12. 15:56:27
Ugy latom te leginkabb irigy vagy, azokra akik mar elmentek, es szarnak erre a pocegodorre itt. Pont ezert kell elmenekulni innen, mart ilyen gondolkodasuak vannak itt ebben a szegyelni valo lukban, mint te.
Mankel 2016.07.12. 15:56:39
nemecsekerno_007 2016.07.12. 16:46:14
1. A MANYUP-al megtehették, de ha magánbiztosítók kezelik (mondjuk a METLIFE) akkor nem nyúlhatják le.
2. Jaja, nyílván nem arra gondolok, hogy pakolgatod mint a legót. Ha olyan válság üt mint a 2008-as, akkor érdemes átrakni. Ennyi az előnye.
3. Szerintem kiválthatja, nyílván nem 1-2 év alatt. Tisztázni kell, hogy aki nem fizet államit az nem kap majd az államtól nyugdíjat. Egyik se kötelező, de akkor egyiket se kaphat. Aki, ahová fizetett, onnan kap. Nyílván az állami az nagyon soványka lesz.
nemecsekerno_007 2016.07.12. 16:57:46
:) Ezt már annyira sokszor írtam, de mindig én lettem a feketeseggű :) Végre mástól is hallom ugyanezt :) Én pontosan úgy írtam, hogy nem akarják más nyugdíját, TB-jét fizetni. Ezzel persze a Mo.-i aktívakat szopatják. Erre kell Mo.-nak reagálni.
"Es nem, nem a szuleim nyugdijat finanszirozom, hanem a sajatomat. Ja hogy azt ellopta az allam?"
Jajj, hagyjuk már ezt a süketelést. Nem az állam lopja el, hanem odaadják másnak. Annyira álszentek vagyunk, hogy átnevezhetnén Szt. Isván államalapítót, Álszent. Istvánnak. Nem hiheted el ezt a hülyeséget amit írsz. Látom nem olvastad el a linket, de itt van újra:
privatbankar.hu/ongondoskodas/kozeleg-a-nyugdij-katasztrofa-mi-lesz-velunk-az-allam-nelkul-262283
De itt egy idézet belőle:
"Fenntarthatatlan a rendszer
Magyarországon úgynevezett felosztó-kirovó nyugdíjrendszer van, amelynek lényege, hogy az éppen aktív dolgozók adó jellegű járulékaiból finanszírozza az éppen nyugdíjas korú lakosság nyugdíját."
Ja persze, könnyeb ráfogni arra, hogy az állam ellopja. Pénzügyileg olyan, hogy állam nem létezik. Mert az államot a lakosság egy része finanszírozza.
"Ugy latom te leginkabb irigy vagy, azokra akik mar elmentek..."
Jajj, neeeeeee! Ez szar duma. Ja persze, a közpénzből kiképzett diplomások lelépnek külföldre és ha páran szóvá teszik, akkor azok vagy szemét fasiszták v. irígyek. Ne gyerekeskedj már! Ha emlékszel még a Miért éppen Alaszka? című sorozatra, akkor lehet némi fogalmad róla miről beszélek.
- Fleishman megkérdezte telefonon, hogy nem mehetne oda ahová akar, mert Alaszka nem tetszik.
- Dehogynem. Amint kifizette a 150 000 dolláros képzési díjat, oda megy ahová akar.
- Ja?! Nem is olyan rossz hely Alaszka.
:) Ilyen gazdasági, pénzügyi kérdésekben olyan szinten kétszínűek és képmutatóak vagyunk, hogy arra nincsenek szavak. Pedig a szolidaritás alapja a precíz elszámolás lenne. Na ez semmilyen állami úrjaelosztásban nem létezik. Ez (is) a szocializmus öröksége.
nemecsekerno_007 2016.07.12. 16:59:31
Ez feltételezés. Ha mutatsz kimutatást arról, hogy ezeknek a pénzeknek hány százaléka kerül be az állami újraelosztó rendszerbe akkor leborulok.
BéLóg 2016.07.12. 17:10:18
Ez a válasz nagyon jó, igazából megspórol nekem jónéhány sort.
Én csak annyit fűznék hozzá, hogy ez a rendszer hamarosan ugyanolyan magyar sikertörténet lesz a többi kelet-európai országban, mint amilyen az antimigráncs kerítésépítés volt.
Kevesen látják amit te is, hogy rettentő jó kilépni innen a TÖBB pénzért és a szülőket meg itthagyni az összes TÖBBI magyar befizető nyakán.
De ezt az orbánfóbiás ballibfaxok nem merik bevallani maguknak.
A poroszos nyugdíjrendszer hamarosan mindenhol csődbe megy. A németek most szoktatják hozzá a jónépet a 70+ nyugdíjkorhatárhoz, a norvég és egyéb pénzbőségben lévő országok pedig kilóra megveszik a kelet-európai fiatal és szülőkorú munkavállalókat. Ezzel senki nem tud se itt, se máshol (lengyel, román, cseh, ukrán, szerb, horvát, satöbbi) versenyezni.
Éppen ezért fogják rövid határidővel ugyanezt a törvényt ők is bevezetni, mint Magyar Modellt.
tüszimanó 2016.07.12. 17:39:54
az ugye megvan, hogy amióta a fidesz kormányoz folyamatosan CSÖKKEN a devizaadósságunk, pont az történik amit írtál?
hvg.hu/gazdasag/20150804_Melypontra_vagna_a_kormany_a_devizaadossa
"Barcza György a Portfolión kedden megjelent interjúban azt magyarázta, a devizaadósság arányának jelentős csökkenését érték el azzal, hogy folyamatosan forint állampapírokra cserélték, elsősorban a lakosságnak kínált papírokkal. Ezekből a tervezettnél csaknem 400 milliárd forinttal többet tudtak eladni fél év alatt, emellett az állampapír aukciókon is többet adtak el a tervezettnél. "
tüszimanó 2016.07.12. 17:43:02
még mindig nem fogtad fel a nyugdijrandszert vagy csak te vagy a vadász aki szopni jár a medvéhez
tüszimanó 2016.07.12. 17:45:53
Ok, ennyi erővel bankba se tedd a pénzedet hiszen a folyószámládat is zárolhatja a patás, de házat se vegyél hiszen bármikor elvehetik csak a megfelelő törvényt kell megírni hozzá.
nemecsekerno_007 2016.07.12. 17:52:37
belekotty 2016.07.12. 18:03:38
Ha ott fizetett járulékot, akkor azt a szolgálati időt az angol nyugdíj rendszer. Az itteni semmit.
Az ausztrálok például arra az időszakra semmit nem fizetnek az oda kivándoroltaknak, amire a magyar egy forintot is ad.
belekotty 2016.07.12. 18:06:43
Istenem! Te értesz egyáltalán a pénzhez? Ha egy valuta elértéktelenedik, akkor az nem az akkori kormány hibája?
belekotty 2016.07.12. 18:35:41
Persze, mert te forintból is tudod a lakásodat finanszírozni. Csakhogy az importot nem lehet forintból. Alapvető pénzügyi összefüggéseket nem értesz. Nem véletlenül vagy bukott devizathiteles.
Gerardus A. Lodewijk 2016.07.12. 21:14:47
Ez így igaz, de eddig volt néhány nem jelentéktelen (egyben többé-kevésbé méltányos) korlátja is a szülő által követelhető tartásnak (pl. a jogosult komoly rászorultsága, a kötelezett egyéb tartási kötelezettségei), ezekkel mi lett?
Az igazán aggasztó általánosabb szinten az, hogy bizonyos jelek arra utalnak, mintha szeretett politikusaink az egyébként valóban régóta ismert szülőtartási kötelezettséget az eltörlésre (eltüntetésre?) szánt nyugdíj helyettesítéséül akarnák előtérbe helyezni.
Willkommenskultur 2016.07.12. 21:36:21
Éjjel nappal ez folyik a csapból is legalább 10 éve(nem csak a magyar médiában), aki majd mégis meg fog lepődni az hülye+pusztuljon.
kvadrillio 2016.07.12. 22:17:37
A NÉP MEG MINDEN NAP MEGTAPASZTALJA, HOGYAN FORDÍT KI EGY EMBERT EMBERI MIVOLTÁBÓL A HARÁCSOLÁS, A KAPZSISÁG.....ÉS VÁLIK SZERENCSÉTLEN, SZÁNALMAS PANOPTIKUM-FIGURÁVÁ.....
Bal 2016.07.12. 22:53:57
Csaxólok, hogy a kamatozó kincstárjegy kamatát az állam, így te fizeted. Az adódból. Azaz egyik zsebedből a másikba rakod a pénzt.
kvadrillio 2016.07.12. 23:05:10
Vajon Simicska meg tudja buktatni Orbánt?"""
...:)...EGYIK GECI....A MÁSIK GECINEK SOHA NEM VÁJJA KI A SZEMÉT ! :)
Senki A. 2016.07.13. 00:54:07
Ma a nyugdíjkorhatár férfiaknál 65 év a férfiak születéskor várható átlagos élettartama 72 év. Aki megérte a 65 évet az persze már kicsit tovább él mint a 72, mert abban az is benne van akit gyerekkorában elütött a villamos, de nem találtam olyan statisztikát, ahol a 65 évesek további életéveit mondanák meg.
Ennek ellenére, nem gondolom, hogy 77 év felett lenne.
Tehát, aki 40 évet dolgozott, az 12-15 évig (mert fizetés>nyugdíj), egész biztosan nem a társadalmon élősködik, mert a megélhetését befizette.
SA
2016.07.13. 00:58:52
_droid_ 2016.07.13. 07:14:56
belekotty 2016.07.13. 07:40:42
$pi$ 2016.07.13. 08:07:11
Az állam mit importált? A hitelből finanszírozza a közalkalmazottak bérét, a nyugdíjat, a közintézmények fenntartását, mindenféle egyéb kiadásokat, de ez mind-mind forintban jelentkezik.
Ha te annyira tisztában vagy az "alapvető pénzügyi összefüggésekkel", akkor azt is el tudod nekünk mondani, hogy mit is importál az állam. Szóval?
metal · http://electric.blog.hu 2016.07.13. 08:33:03
"
Minden ugyanúgy maradt!
Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.07.13. 10:40:11
Mondd! Neked fogalmad sincs mit csinál az MNB? Sorra derül ki rólad, hogy mennyire tájékozatlan vagy. Az MNB-nek és a bankoknak kell a deviza, hogy a vállalatok náluk és a kereskedelmi bankoknál lévő devizaszámlák mögött legyen valuta.
Az hogy neked van ezer euród a bankban papíron, attól még lehet hogy az egész országban nincs egy euró se. Vagyis te hiába akarnál a papíron ezer euródból bármit venni, mert nem tudják átutalni, mert nincs devizatartalék.
Gyerek! Tök hülye vagy hozzá! Elképesztő! Minden megszólalásoddal csak egyre jobban leégeted magad.
Csak belekottyot tudom idézni.
"Nem véletlenül vagy bukott devizathiteles. "
belekotty 2016.07.13. 16:00:17
- Jaj! De sötét vagy! Úrfi már leírta. Olyan buta vagy, hogy nem érdemes foglalkozni veled. A középiskolai gazdasági ismeretek szintjét nem ütöd meg.
$pi$ 2016.07.13. 20:11:32
Itt:
"Persze, mert te forintból is tudod a lakásodat finanszírozni. Csakhogy az importot nem lehet forintból."
@belekotty:
"Jaj! De sötét vagy! Úrfi már leírta"
Jah, ecsém én vagyok a sötét, csak ti ketten vagytok olyan hű, de nagyon okosak, hogy mást sem mondogattok csak azt, hogy a másik milyen rohadtul sötét.
Azért egy dolgot gondolj végig: ezeket a blogokat egy csomóan olvassák. A nagyrészüknek tök lejön, hogy mennyire rohadtul a semmire veritek magatokat.
A csávó azt mondta, hogy azért kellett Bajnainak külföldi valutában felvenni kölcsönt, mert a foritn mindenre jó, de importálni nem lehet vele.
Erre megkérdeztem, hogy ugyan már a magyar állam mi a fenét akart improtálni.
Namost öcsém ez azért nem egy nagydoktori gondolatmenet, ezt azért lehet követni egy átlagembernek is. Akár neked is.
De te annyit bírtál hozzászólni, hogy micsoda bunkó vagyok. Rákérdezhetek? Azért jársz ide mást pocskondiázni, mert a környezetedben senki sem vesz komolyan? Ugye eltaláltam?
Haverok a legyintenek, mi? Hátad mögött kiröhögnek?
Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.07.14. 09:39:11
Te tényleg ennyire gyagya vagy hogy ezt nem érted meg?
Ezt leírtam neked, levezettem. Nem tudsz szöveget értelmezni?
$pi$ 2016.07.14. 10:55:18
A jegybank nem ad hitelt, nem adhat.
"Ez azért kell, mert egy válságnál ha egy ország nem kap hitelt valutában, akkor megáll a gazdasága."
"Te tényleg ennyire gyagya vagy hogy ezt nem érted meg?"
Figyu, butaságokat beszélsz. Maradjunk ennyiben. Iratkozz be valami iskolába.
Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.07.14. 12:10:18
Alapvető pénzügyi foglamakkal nem vagy tisztában és ha megpróbáljuk elmagyarázni sem érted meg. Komolyan, a majomházban egy banánnal egy majomnál komolyabb eredményeket lehet elérni mint nálad.
premiumbanking.con.hu/mire-jo-a-devizatartalek/
"A devizatartalék szerepe egy gazdaságban nagyon sokrétű. Egyrészt a nemzetközi kereskedelem feltétele, hiszen ez a tartalék biztosítja a kereskedő partnereket afelől, hogy egy hirtelen, váratlan tőkeáramlás-leállás esetén sem maradnak kifizetetlenül a számlák. Minél diverzifikáltabb egy gazdaság külkereskedelme, annál kisebb tartalék is elegendő. A mai, 4,5 hónapos importot fedező tartalékszint bőven megfelel a 3 hónapos általánosan figyelt kritérium-szintnek. Ez a mutató 22-23 milliárdos minimális tartalékot irányoz elő.
Sokkal inkább szokás napjainkban a tartalékot a tőkeáramlások tükrében nézni. A tőkeáramlások liberalizálása folytán a hitelek, közvetlen tőkebefektetések szerepe felértékelődik a gazdaság működésében. A tőkeáramlások jelentős változékonysága teszi szükségessé a tartalékok tartását: hirtelen erőteljes tőkekiáramlás esetén nyújt biztosítékot arra, hogy a gazdaság szereplői ilyenkor is teljesíteni tudják a kötelezettségeiket. A külföldi finanszírozó szempontjából fontos, hogy a befektetések időpontjában megfelelő devizatartalékot lásson: ez biztosíthatja őt arról, hogy befektetéséhez könnyedén, bármikor hozzájuthat.
Ebből a szempontból természetesen az a megfelelő tartalékszint, amely egy válság idején is elegendő devizával tudja a tőkekivonást finanszírozni úgy, hogy annak ne legyenek tartós negatív hatásai a gazdaság működésére. Lehet itt a gazdaság teljes külső adósságát, a válságok alatt megfigyelt jellemző tőkekivonás mértékét, avagy az éven belül lejáró külső adósságot figyelembe venni. Ez utóbbi a befektetők által leggyakrabban figyelt mutató, Guidotti-Greenspan szabálynak is hívják kidolgozóikról."
vasútlhíd 2016.07.14. 13:35:10
xxyati 2016.07.14. 15:19:44
Nem ad. Hanem átváltja a forintodat valutára ha importálni akarsz. Ezért van a valutatartalék.
Vagy a bankoknak vált át, ha a bank nem akar, vagy nem tud külföldről devizában felvenni hitelt.
Olyan emberekkel állsz neki vitázni, akik az alapfogalmakkal tisztában vannak, te meg nem hogy nem tudod ezeket, hanem még meg sem érted amikor megpróbálják a szádba rágni.
belekotty 2016.07.14. 17:44:00
$pi$ 2016.07.15. 06:49:12
Tehát azért vett fel a kormány valutában hitelt, hogy nekem váltani tudjon a jegybank.
Na jó, itt hagyjuk abba, most már csak égeted magad, ennek semmi értelme.
"Olyan emberekkel állsz neki vitázni, akik az alapfogalmakkal tisztában vannak, te meg nem hogy nem tudod ezeket,"
Aha, persze. Jól van.
xxyati 2016.07.15. 07:27:00
A vezértroll idézett egy gazdasági lapot.
"A devizatartalék szerepe egy gazdaságban nagyon sokrétű. Egyrészt a nemzetközi kereskedelem feltétele, hiszen ez a tartalék biztosítja a kereskedő partnereket afelől, hogy egy hirtelen, váratlan tőkeáramlás-leállás esetén sem maradnak kifizetetlenül a számlák."
...
"A külföldi finanszírozó szempontjából fontos, hogy a befektetések időpontjában megfelelő devizatartalékot lásson: ez biztosíthatja őt arról, hogy befektetéséhez könnyedén, bármikor hozzájuthat."
xxyati 2016.07.15. 07:32:40
Nem neked vált, te retardált, hanem annak az importőrnek akinek az itthon eladott áruját megveszed forintért.
Ez valami hihetetlen! Téged el kellene tiltani az írástól! Esküszöm hülyébb vagy mint wmiki, pedig az aztán a csúcs!
Olvassál már!
premiumbanking.con.hu/mire-jo-a-devizatartalek/
"A mai, 4,5 hónapos importot fedező tartalékszint bőven megfelel a 3 hónapos általánosan figyelt kritérium-szintnek. Ez a mutató 22-23 milliárdos minimális tartalékot irányoz elő."
xxyati 2016.07.15. 07:41:02
Szerinted a TESCO, aki nem exportál, de forintért adja el neked a külföldi árút, az honnan veszi ehhez a devizát?
Az MNB-től, vagy a kereskedelmi bankoktól.
A devizatartalék pedig azért van, hogyha valamiért nem tudnak devizát szerezni, akkor legyen egy puffer.
Komolyan, kezdelek sajnálni. Téged gondnokság alá kellene venni! Egy kifli megvételét sem engedélyezném neked önállóan.
Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.07.15. 12:55:50
Megpróbáltuk neki az elképzelhető legalacsonyabb IQ szintet feltételezve megmagyarázni és azt sem érti meg.
Az utolsó 100 komment: